Magyar foci

Pintérnek elege van és rég látott ilyen jól játszó Fradit – edzői nyilatkozatok

""

Ricardo Moniz (FTC): "Ez az eddigi legnagyobb csalódásom, hogy ma nem tudtunk győzni. Az egész mérkőzésen mi domináltunk, annak ellenére is, hogy a találkozó elején gólt kaptunk. A Győr megérdemelten vezeti az NB I-et, és az, hogy egy ilyen jó együttes ellen irányítani tudtunk, azt jelenti, hogy sikerült előrelépnünk. Nagy százalékban birtokoltuk a labdát, ám ennek egy része passzív volt. A célunk, hogy a középpályás és a támadósor között legyen minél többet nálunk a labda, illetve hogy a szélsőink többször tudjanak saját emberük mögé kerülni. Nagy dicséret illeti a közönségünket, amely végig mellettünk állt. A szurkolóink látják az igyekezetet, és hogy sok gólhelyzetet akarunk kialakítani. Természetesen nem a szépségdíjra megyünk, hanem pontokat akarunk szerezni."

Pintér Attila (Győri ETO): "Nagyon jó mérkőzés volt, ahol tudtuk, hogy a Ferencváros mit fog játszani. Rég láttam ilyen jól játszani a Fradit. A vezetés után egyszer a második félidőben is megvolt az esélyünk arra, hogy 2-0 legyen a javunkra, végül döntetlen lett a vége, amit én igazságosnak érzek. Nem féltem attól, hogy vereséget szenvedünk, mi tudatosan adtuk át a területet. A Fradi erőlködött a kapu előtt, voltak lehetőségeik, de az nem helyzet, hogy felívelik a labdát, és a kapus lehúzza, vagy hogy kapura rúgnak, ez benne van, erre játsszák ezt a sportágat. Ne várják el tőlünk, hogy a Fradi-pályán lefocizzuk az ellenfelet, hiszen itt a közönség belehajtja a hazai csapatot a jó eredménybe, itt nem lehet ész nélkül játszani. Elegem van abból, hogy mindig az én csapatomat veszik elő azzal, hogy védekezik. Aki ilyet kérdez, az Fehérváron is feltehetné ezt a kérdést… Nem értek egyet azokkal, akik szerint mi mindig védekezünk, szerintem inkább ésszel játszunk. Gratulálok a Ferencvárosnak és a csapatomnak is."

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 12. forduló, eredmény:
Ferencváros-Győri ETO FC 1-1 (0-1)
Albert Stadion, 4500 néző, v.: Bognár
Ferencváros: Jova – Alempijevic, Besic, Otten, Jovanovic – Jenner (Cukic, 78.), Gyömbér, Józsi (Máté, 92.), Ionescu – Somália, Peric (Böde, a félidőben)
Győri ETO FC: Stevanovic – Svec, Djordjevic, Takács Á., Dinjar – Trajkovic (Dina, a félidőben), Kamber, Pátkai – Koltai (Andric, 55.), Strestík (Dudás, 73.), Varga R.
Gólszerzők: Alempijevic (63.), illetve Varga R. (7.)